Magunkról

Jean-Marie Baptiste Vianney

1786. május 8-n született hatgyermekes gazdálkodó család 4. gyermekeként Dardillyben, Franciaországban. Már fiatal korában kitűnt kortársai közül vallásosságával, Isten szeretetével. A francia forradalom idején magánházaknál folytatott szentmisén tudott részt venni, titokban volt első áldozó és bérmálkozó. Papi hivatására való felkészülését Ecully-ban kezdte meg Balley atya irányításával. A tanulás nehezen ment neki, főleg a latin nyelvvel gyűlt meg a baja. Minden igyekezet ellenére besorozták katonának, de a Gondviselésnek köszönhetően frontvonalra soha nem került betegeskedő alkata miatt. 1815. augusztus 13-n szentelték áldozópappá Grenoble-ban. Segédlelkészként tevékenykedett egykori tanítója, Balley atya mellett Ecully-ben. 1818. február elején kapta meg plébánosi kinevezését az Ain megyebeli Ars községbe, melyet akkoriban az egyházmegyei papság “Szibériának” nevezett az emberek erkölcsi züllése, és istentelensége miatt. 1818. február 10-n tartotta első szentmiséjét a kis faluban szerény számú hallgatóság előtt.

Nagy odaadással kezdett neki a családok látogatásának. Megdöbbentette a lelki nyomor előre haladottsága, de érezte, hogy Isten segítségével vissza kell térítenie az eltévedt bárányokat. Kérlelhetetlen elszántsággal lépett fel a káromkodás, kocsmázás, misemulasztás, tánc és egyéb bűnök ellen. Sokat virrasztott, vezekelt és böjtölt (volt, hogy napokig nem vett magához táplálékot). Adakozása végigkísérte egész életét: bútorait, ruháit, kevés élelmét is szétosztotta a rászorulók között. Adományokból belülről és kívülről is felújította a templomot, felépítette a “Gondviselés” házát, ahol árva, elhagyott leányokat fogadott be és tanított. Anyagi és egyéb vonatkozásban nagy segítségére volt az “Ars-i kisasszony”, a település melletti kastélyban élő Garets grófnő és családja. Jótetteinek, a bűnnel szembeni határozott kiállásának, és a kis településen elindított pozitív lelki változásoknak hamar híre ment, és el kezdtek zarándokolni hozzá, hogy láthassák és nála gyónhassanak. Volt olyan nap, amikor 12-15 órát ült a gyóntatószékben. Megfáradva, a vezeklésektől testileg egyre leépülve 1859. júliusában betegen esett ágynak. 1859. augusztus 4-én adta vissza lelkét Teremtőjének.

Közösségünk azért választotta őt védőszentjének, mert már gyermekkora óta imádkozott a tisztítótűzben szenvedő lelkekért és különösen szívén viselte helyzetüket. Mindig bízott a Gondviselésben, melynek működése csodák formájában jelent meg életében. A gonosz által gyakran megkísértett emberként a földön a tisztulás útján járó lelkekért az Oltáriszentség imádásában, a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatásában és a Gondviselés működésében talált vigasztalást.

1995 nyarán jelenlegi elöljárónk még kispapként Gyímesfelsőlokon járt a helyi plébánián papságra készülő fiatal testvéreivel. Amikor egyik éjszaka egy istenélmény kapcsán született meg a vágy, hogy egész életét odaszentelje azoknak, akik komolyan válaszolnak Isten üdvösségre hívó szavára, de gyengeségeik miatt szüntelen rászorulnak az irgalomra itt a földön és földi életük után is szükségük van még az irgalmasság tisztító tüzére. Abban segíteni minden embernek, hogy találkozzanak Krisztussal úgy, hogy ez boldog tisztulás legyen számukra. Ahogyan XVI. Benedek pápa írja a Spe salvi enciklikában:

“A vele való találkozás égető tüze átalakít és megszabadít, hogy valóban önmagunkká váljunk. (…) Az ő tekintete, az ő szívének érintése meggyógyít bizonyos fájdalmas átváltoztatásban, mintegy „tűz által”.

De ez a fájdalom boldog, amelyben az ő szeretetének szent hatalma lángként átjár bennünket úgy, hogy végre teljesen önmagunk, s ezáltal teljesen Istenéi leszünk.” A szemináriumi évek alatt és 1999-es pappá szentelése után is szüntelenül kereste ennek Isten akarata szerinti megvalósulásának útját. 2009-ben Párizsban és közösségünk védőszentjének, Vianney Szent Jánosnak sírjánál járva Ars-ban írásba is adva szándékát, elköteleződött amellett, hogy közösségben sokakkal éljen azokért, akiket Isten a szívébe ültetett. 2011-ben újabb két testvér köteleződött el, immáron a közösségben. 2012-ben a negyedik testvér is megérkezett Isten gondviselő szeretetéből. Mindezeket látva született bennünk a vágy, hogy felkeressük megyéspüspökünket, Bosák Nándor Debrecen- Nyíregyházi püspököt, aki 2015-ben engedélyezte Közösségünket.

Jelenleg Pócspetri-Máriapócs plébánia-házban élünk, s végezzük szolgálatunkat karizmáinknak megfelelően. Közösségünk vegyes férfi közösség, vagyis felszentelt (klerikus) és nem felszentelt (laikus) személyekből áll.

Jelenleg egy örökfogadalmas paptestvér, két laikus örökfogadalmas testvér, két egyszerű fogadalmas testvér (papnövendékek) és egy novícius testvér él a hármas evangéliumi tanács szerint– tisztaság, szegénység és engedelmesség – , és negyedik fogadalomként egészen odaszentelve Jézusnak minden, a földön az Isten felé tisztuló, haldokló és a tisztítótűzben szenvedő lélekért. Miközben magunk is állandó éberséggel járjuk az üdvösség felé utunkat, karizmánk szerint másokat is segítünk ebben lelkigyakorlatokkal, imáinkkal és az irgalmasság evangéliumának szüntelen hirdetésével. Tesszük ezt életünk tanúságtételével, kiadványok, előadások, tömegkommunikációs eszközök segítségével és zarándoklatok szervezésével, vezetésével. Ehhez kérjük a minden szentnél és angyalnál jobban tisztelt Szűz Máriát, az Irgalmasság Anyját, s Közösségünk védőszentjét, Vianney Szent Jánost.

Lelkiségünk a tisztuló lelkekért:

Imádkozva szüntelen, felajánló imádsággal, az óraimával és más imádságokkal, hogy megnyílhasson ezen tisztuló lelkek szíve Istenünk irgalmasságának. Az Irgalmasság Anyjának szeplőtelen szívére és Vianney Szent János atyánk szerető közbenjárására bízva imáinkat, bízunk Jézus végtelen irgalmában, hogy kérésünk meghallgatásra talál.

Cselekedve bárhol a világon, bármely munkakörben az irgalmasság jó hírét hirdetve a legkisebbektől, akik még nem ismerik az egyedül igaz Istent, s akit küldött, Jézus Krisztust, a legkitaszítottabbakig, akik testi-lelki szenvedéseikben, tőlünk várják a gondviselő, irgalmas Szeretet felemelő vigasztalását.

Szenvedve értük, velük, vagy akár helyettük a mi Urunknak ajánlva örömet, szenvedést, kudarcot és sikert, egész mindenünket. Kérve az Irgalmasság Anyjának közbenjárását, aki a szenvedés csúcspontján, a kereszt alatt, kapott küldetést, feladatot értünk, hozzánk.

Fogadalmunkkal és az így kiesdett kegyelmekkel azokra is figyelünk, akik a kárhozat útját járják, vagy azért mert nem ismerik az „Utat”, vagy azért mert letértek róla, segítve őket a tisztulás útjára Krisztushoz, minden eszközzel, ami jó.

A földön a tisztulás útját járó lelkek: mi magunk, keresztény hívek vagyunk a földön a tisztulás útját járó lelkek. Akik folyamatos bűnbánatban, a megbocsátás után is bűneink okozta sebeinket hordozva járjuk földi életünket, gyógyulást keresve, Isten felé zarándoklunk, hogy elnyerhessük irgalmából az üdvösséget. Mi alkotjuk más néven a zarándok-egyházat, vagy küzdő egyházat. Ezen az úton folyamatos tisztulásra van szükségünk, hogy egyre tökéletesebbek lehessünk, hiszen csak teljesen tisztán,tökéletesen léphetünk Isten színe elé.Tisztulás lehet földi életünk minden perce, ha helyesen éljük meg:

felajánlhatjuk imánkban minden örömünket, és fájdalmunkat, sikereinket és kudarcunkat, szenvedéseinket és kísértéseinket, egész életünket. Ha alkalmassá válunk halálunk pillanatában az üdvösségre, de lelkünk még nem egészen, tökéletesen tiszta, vagyis még nincs kész Isten színe látását elfogadni, és Isten végtelen szeretetét befogadni, akkor halálunk után folytatódik tisztulásunka tisztítótűz állapotában.

Haldoklók: rendkívül fontos állapot. Utolsó lehetőség ugyanis, Jézus hívó szavára igent mondani, életünk utolsó percei, amikor még érdemszerzőek lehetünk üdvösségünk érdekében. Élet és halál – vagy mondhatnánk: üdvösség és kárhozat – kérdése dőlhet el halálunk előtti pillanatban. Ezért kiemelten fontos a haldoklók támogatása, segítése, értük való imádkozás, hogy ki tudják mondani minden kísértés ellenére is Jézusnak az IGEN-t: Igen, Jézus, hiszem, te Isten Fia vagy, Isten és Ember, aki által egyedül üdvözülhetek és elfogadom szereteted, bánom minden bűnömet és kérlek, hogy szent véred mossa tisztára lelkem köntösét

Tisztítótűzben szenvedő lelkek: Isten színe látására még nem jutó lelkek a tisztítótűzben szenvedő lelkek, akikre tisztulásuk után biztos, hogy a mennyország, az üdvösség vár. Sokkal inkább jelez ez egy állapotot, mint konkrét helyet. Azon lelkek ők, akik földi életük során Isten hívó szavára ki tudták mondani az Igen-t, keresték Jézust életükben, s el-elbuktak bűneikben. Ezen elkövetett, de már megbocsátott bűneik következménye miatt nem tudnak Isten színe elé lépni. Az irgalmas Krisztus szeretetében látják saját gyarlóságukat, fáj nekik, hogy a Szeretetet bántották bűneikkel és látják: milyen könnyű lett volna jó lenni, s a bűnre, az ördögre nemet mondani. Ők magukért, szenvedéseik csökkentéséért már semmit nem tehetnek, ezért kiemelten is fontosak imáink és szentmise-felajánlásaink. Habár magukért már nem tehetnek semmit, értünk azonban nagyon hatásosan tudnak imádkozni. Különösen is hatásos ima a búcsú számukra, amit a Közösségünkről –> Búcsúk menüpontban olvashatunk bővebben.

A Katolikus Egyház Katekizmusa megfogalmazásában a tisztítótűzben szenvedő lelkek: Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van ahhoz, hogy a mennyország örömébe beléphessenek. Az Egyház a választottaknak ezt a végső tisztulását, ami teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevez. Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színe látására. Az Egyház tehát ajánlja a szentmisét, a búcsúkat, az alamizsnát és a vezeklést is az elhunytakért.

Definíció: A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó ideigtartó büntetések elengedése Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárából. Ahhoz, hogy ezt a fogalmat megértsük, tudnunk kell, hogy bűneinknek kettős következménye van. A súlyos bűnök elzárnak bennünket az üdvösségtől (ezt hívjuk örök büntetésnek), de ugyanakkor a szentgyónásban ettől az örök büntetéstől megmenekülünk ugyan, de megmarad a bűn második következménye, hogy lelkünkön keletkezik egy seb, ami megzavarja a teljes szeretetkapcsolatunkat Istennel és keresztény testvéreinkkel (ezt hívjuk ideigtartó büntetésnek). A tisztulás bűneink bocsánata után azért szükséges, hogy ezt a zavart feloldhassuk, és az üdvösségben megtapasztalható teljes boldogság útjába semmi ne álljon. Ahogyan testi sebeink gyógyításához is szükségünk van másokra, úgy ezen lelki tisztulásunkhoz is kapunk segítséget, hiszen akik meg vagyunk keresztelve, mindnyájan testvérek vagyunk, s mint egy jó családban, segítségére lehetünk és vagyunk egymásnak. Ez a Szentek Közössége, egy hármas életállapotban.

A Szentek Közösségébe tartoznak tehát:

  1. a zarándok egyház (a földön élő összes keresztény)
  2. a szenvedő egyház (a halál után a tisztítótűzben szenvedő testvérek)
  3. és a dicsőséges egyház (az üdvözült testvérek).

A búcsú elnyerésével tulajdonképpen ezen segítség válik egészen konkréttá és valósággá, melyet lehet alkalmazni élőkre és holtakra. Ezért a tisztítótűzben lévő elhunyt testvérek számára segítséget nyújthatunk megszerezve számukra a búcsúkat, hogy bűneikért járó ideigtartó büntetéseiktől minél hamarabb megszabadulva (megtisztulva) elfogadhassák Isten szeretetét és beléphessenek a mennyországba.

A búcsú elnyerésének vannak úgynevezett állandó és változó feltételei.

Állandó feltételek:

  1. Kegyelmi állapot: szentgyónásban megtisztulás és arra való törekvés, hogy minden kisebb, rossz szokásunktól, kisebb (ún. bocsánatos) bűnöktől is szabaddá váljunk.
  2. Szentmisén való részvétel és szentáldozás.
  3. A Szentatya szándékára való bármely ima, fohász: ezen szándékok lejjebb olvashatók.
  4. A búcsú elnyerésének kifejezett szándéka

Változó feltétel (ez abból adódik, hogy azt a kincstárat, amely Krisztus és a szentek érdemeivel van tele, az Egyház „kezeli”. Ezért a Szentatya „adja hozzá a kulcsot” ezen változó feltételekkel.

Változó feltétel lehet például

  • templombúcsún való részvétel;
  • félórás szentségimádás;
  • Szentírással való félórás elmélkedés;
  • teljes 3 napos lelkigyakorlaton való részvétel;
  • kiemelt időszak például Mindenszentek főünnepe és az azt követő 7 nap, amikor a változó feltételként temető, vagy temetői kápolna látogatása adott.

Ezeken felül még számtalan lehetőség van a változó feltételek között, amiket A búcsúk imakönyve c. könyvben találhatunk (Szigeti – Diós; Szent István társulat).