Idén márciusban egy különleges kis közösség született. Megalakult a Szent Carlo Acutis Bábcsoport, ahol a gyerekek nemcsak bábozni tanulnak, hanem megtapasztalhatják azt is, milyen örömet adni másoknak.

Hónapokon keresztül készültek. Segítséggel és irányítással, de saját kezükkel alkották meg a kesztyűbábokat és a díszletet, az előadás zenei világát is együtt találtuk ki. Minden egyes figura és minden apró részlet magában hordozza a gyerekek munkáját, lelkesedését és szeretetét.
Július 25-én pedig elérkezett a várva várt nap: a helyi nyugdíjas otthon lakóinak mutathatták be elsőkènt előadásukat.
A gyerekek kicsit izgultak, de amikor elkezdődött a bábelőadás, valami igazán szép történt. A bábok mögül nemcsak egy törtènetet, hanem örömet és szeretetet adtak az időseknek. A közönség pedig olyan szeretettel fogadta őket, hogy az mindenki számára felejthetetlen élmény marad.
Talán éppen ez Carlo Acutis egyik legszebb üzenete: a hit nem csupán szavakból áll, hanem abból, amit szeretetből megteszünk egymásért.
Ezek a gyerekek most valami nagyon egyszerű dolgot tettek: játszottak, alkottak és örömet szereztek. Mégis hisszük, hogy Isten az ilyen apró szeretetcselekedeteken keresztül is munkálkodik.

Hálás szívvel gondolunk erre a napra, a gyerekekre, az őket segítőkre és mindazokra, akik szeretettel fogadták őket.
Legyen ez a kis bábcsoport egy olyan közösség, ahol a hit, a szolgálat, az alkotás és a szeretet kéz a kézben jár.
Talán minden egyes előadás után egy kicsit közelebb kerülünk ahhoz, amit Carlo Acutis olyan szépen megmutatott nekünk:
hogy a hétköznapi dolgokat is lehet Isten szeretetével megtölteni.


